5 ok, ami miatt sípol a hallókészülék!

Ha kaptál már a füledhez azzal a felkiáltással, hogy: “Jaj, már megint sípol a hallókészülék!”, akkor tudod, milyen bosszantó, ha a hallókészüléked újra a fütyülős korszakát éli. Míg a gyerekek esetében egyértelműen az a baj fő forrása, hogy az illeszték meglazul a folyamatosan növekvő fül miatt, addig felnőttként már sokkal több minden okozhatja ezt a jelenséget.

Sípoló hallókészülékkel tölteni a napot nem könnyű. Szakadozik a hang, amit hallunk, a környezetünk mérgelődik, és úgy érezzük, mindenki neheztel ránk. Szerencsére a fütyülés megszüntethető, ha rájövünk, mi lehet a baj. Számos dolog állhat ugyanis a hallókészülék sípolása mögött, most összegyűjtöttük a leggyakoribbakat!

1 Felhalmozódó fülzsír

A hallókészülék úgy működik, hogy a hangot továbbítja a csőrendszeren és az illesztéken keresztül a hallójáratba. Ha a hang valamilyen okból kifolyólag nem tud haladni az útján, akkor visszaszökik a hallókészülékbe, ami sípolás formájában nyilvánul meg.

Egy ilyen akadály lehet a fülzsír is, ami felhalmozódva az illesztékben vagy a hallójáratban problémát okoz a hallókészülék rendetetésszerű használatában. Így ugyanis elzáródik a hang útja, és ezt a rendszer sípolás formájában jelzi is, hogy baj van.

5 ok, ami miatt sípol a hallókészülék!

Forrás: www.medium.com

Szerencsére a fülzsír eltávolításával a probléma azonnal megszűnik, így elég, ha mindig ügyelünk arra, hogy az illesztékeink tiszták és átjárhatóak legyenek, és akkor a sípolást is elkerüljük!

2  Nem fekszik megfelelően a fülben a hallókészülék

Szinte bárkivel előfordulhat, hogy a nagy rohanásban nem teszi be megfelelően a hallókészülékét a fülébe. Elég egy beragadt hajtincs, és máris lazán fekszik a hallójáratban az illeszték, ami bizony éles sípolással jár.

Ugyancsak problémát okoz, ha a fül mögötti rész lelóg vagy a cső rossz mérete miatt nem fekszik jól a fül hátán. A túl rövid és túl hosszú cső is elmozgathatja az illesztéket a helyéről, miközben beszélünk vagy tesszük a dolgunkat. Emiatt jó, ha a csőcserét mindig szakemberre bízzuk, aki látja, megfelelően ül-e a fülünkön a hallókészülék gépháza.

5 ok, ami miatt sípol a hallókészülék!

Forrás: www.na.se

3 Rosszul illeszkedik az illeszték vagy a cső

Idővel a fülünk alakja megváltozhat. Az illeszték mindig passzentos méretben készül, hogy tökéletesen illeszkedjen a hallójárathoz, ám ennek a következménye az is, hogy a halójáratunk, fülünk is tágul. Ezért lehet, hogy az illeszték kicsivé válik, és amiatt sípol a hallókészülék. Ebben az esetben egy új illeszték megoldja a problémát.

Ugyancsak figyelni kell a csövek állapotát is. Az új cső puha és rugalmas, ám idővel megkeményedik és merevvé válik. Ennek következményeként pedig berepedhet, felszakadhat, ami sípolással jár. Figyeljünk mindig arra, hogy rendszeresen cseréltessük ki csöveinket a hallókészülékeinkhez – ha már érezzük, hogy tapintásra kemény, kérjünk időpontot a hallásgondozónkhoz!

4 Túl hangos a hallókészülék

A hallókészülékek hangerejének növelésekor a hang visszajuthat bennük, visszajelzési problémákat és sípoló hangot okozva. Hogy ezt elkerüljük, kapcsoljuk ki a hallókészüléket, és bekapcsoláskor ne hangosítsuk fel egy bizonyos erősségnél tovább!

Ám, ha azt tapasztaljuk, hogy a biztonságos hangerő nem elég, akkor mindenképpen keressük fel az audiológusunkat, mert valószínűleg a hallásélménnyel nem vagyunk megelégedve!

Egy hallásvizsgálat, és a hallókészülékek beállításainak módosításával ez a gond is meg fog oldódni!

5 Túl sok zavaró tárgy veszi körül

Biztosan tapasztaltad már, hogy miközben lehámozod magadról a sálat, vagy felteszed a sapkád, besípol a hallókészülék. Ugyanez előfordulhat akkor is, ha megölelsz valakit, a hajad a hallókészülék mögé szorul. Ezek mind zárhatják a hallókészülékedet.

Ideális esetben ez nem szabadna, hogy gyakran előforduljon, mert már szuper sípolás gátló programok vannak a mai hallókészülékekben, amelyeknek bírniuk kellene ezt. Ám, ha mégis előfordul, akkor segít a hangerő lecsökkentése, a zavaró tárgyak eltávolítása, de ha gyakran tapasztaljuk ezt, akkor keressük fel hallásgondozónkat, hogy ellenőrizze hallókészülékünket, nem áll-e fenn valamilyen meghibásodás!

Noha a hallókészülék sípolása komoly aggódást tud kiváltani az emberből, ne essünk azonnal kétségbe! Általában a sípolás könnyen megszüntethető, és ritkán áll mögötte műszaki, szervízelendő probléma.

5 ok, ami miatt sípol a hallókészülék!

Forrás: Unsplash

Ám, ha kérdéseid vagy aggályaid vannak a hallókészüléked működésével kapcsolatban, keresd fel bátran halláspontjainkat, és mi nagyon szívesen segítünk kideríteni, mi lehet a probléma!

Időpontot foglalok!