A hallássérültek igazi komfortzóna átlépők

„Te magad is egy folyó vagy, folyamatosan változó. Az életben semmi sem örök. És aki ezt nem fogadja el, nagyon sokat fog szenvedni. Én is szenvedtem rengeteget, mert nem akartam a változást. Az állandót, a biztosat kerestem. És az élet megtanított arra, hogy bizony kockáztatni kell, elhagyni a komfortzónát és vállalni a változást. Mert megéri. Talán még nem látjuk, de később összeáll majd a kép.”

Makai Rita

A hallássérültek igazi komfortzóna átlépők

Forrás: Unsplash

Ahhoz, hogy rossz hallással megpróbáljuk követni a halló társadalom eseményeit, minden bátorságunkra és nyitottságunkra szükségünk van. A hallók azt gondolják, hogy ugyan, ez nem nagy ügy. Pedig valahol mégis az, és az ezzel járó megpróbáltatások kellő izgalommal és kalandokkal járnak.

Vegyük például az audiológushoz való fordulás esetét. A gond nem azzal van, hogy a hallássérültek nem bíznak az audiológusok szakértelmében, hanem azzal, hogy jól tudják, ezzel a lépéssel igencsak feszegetik azt a biztonságos zónát, ahol eddig éltek.

Ha hallókészüléket kezdesz el hordani:

Fel kell vállalnod, hogy hallókészülékre van szükséged, és ezzel azt is gyakrabban kell kommunikálnod, hogy hallássérült vagy.

A hallókészülék viselésének elkezdésével ezek a személyek ki vannak téve az árgus tekinteteknek és a kíváncsiskodóknak. A gyerekek meg fogják csodálni a készüléked a villamoson, és az is elképzelhető, hogy az egyetemi órán mindenki rád néz, amikor a készülék besípol.

Komfortzóna átlépésed lesz, mivel gyakorlatilag bárhol és bármikor meg kell tanulnod röviden és magabiztosan elmesélned a történeted (mióta és mennyire vagy hallássérült, milyen a hallókészülék, sokkal jobban hallasz-e vele, mint nélküle). Állnod kell a furcsálló tekinteteket. De azért nyugalom: az emberek többsége megértő és segítőkész lesz veled.

A hallássérültek igazi komfortzóna átlépők

Forrás: Bilgedede

A készülék látható, így nem bújhatnak el egy társalgás elől, hiszen az illető tudja, hogy van segítséged.

Mivel orvosolva lesz a hallásprobléma, a halló világ is többet fog várni tőled.

Ha például eddig egy munkahelyen kimenthetted magad az ügyfelekkel való tárgyalás, illetve a telefonbeszélgetések alól, a munkáltatód könnyen gondolhatja azt, hogy most már ezt a feladatot is bátran rád bízhatja. Ha a hallásod sikerült olyan mértékben támogatni, hogy ez valóban lehetséges, akkor egy új munkakör betanulása előtt állsz, ami igencsak komfortzóna átlépést jelent a számodra.

Akkor is ki kell állnod magadért, ha éppen nem tudod, vagy nem szívesen vállalod a kommunikatívabb megbízást.

A megoldás: tanuld meg elengedni az aggodalmaidat és az aggódásodat.

Ne félj a komfortzóna átlépéstől. Igaz ugyan, hogy nem problémamentes, és némi megrázkódtatást jelent, de végeredményben egy pozitív változást jelent.

Akard érezni, és tapasztalni, hogy milyen átlépni a saját korlátaidon. Végeredményben ez az akarás az első lépése annak, hogy el merj menni audiológushoz, és jobban halld, jobban értsd a körülötted lévő világot.

“Aki nem hanyagolja el hallását, az meglepően jó dolgokat tapasztalhat meg, amikről nagy kár lenne lemaradnia.”

A hallássérültek igazi komfortzóna átlépők

Forrás: 123RF

Igen, elhiszem, hogy megszoktad már az állapotodat. Könnyen beletörődsz abba, hogy mindenre vissza kell kérdezned, hogy kerülöd a társaságot, és akkor sem hangosítod fel a TV-t, ha épp egy mukkot sem értesz. De ha nem változtatsz, nem hogy jobb nem lesz, inkább rosszabb lesz minden. Hiszen a hallás nem játék: ha nem törődsz vele, fokozatosan romlani fog, te pedig egyre inkább elszigetelődsz az emberektől.

A kezeletlen hallássérülés következményeiről itt olvashatsz.

A hallókészülék viselésének felvállalásával megváltozik az egész életed, a szokásaid, az emberi kapcsolataid, és esetleg a munkád is. Örök szabály, hogyha változnak a körülményeid, te magad is változni fogsz.

Elhiszem, hogy kényelmes számodra a komfortzóna. De hidd el, a komfortzónán túl egy olyan világ vár, amilyet mindig is álmodtál magadnak.

Az élet a fejlődésről szól. Ehhez pedig hallássérültként az egyik út az audiológus rendelőjén át vezet.

Megfelelő kommunikációval sokkal színesebb lesz az életed. Nem lesz többé rémálom egy kávézós beszélgetés, egy előadás, egy mozi, egy buli, vagy éppen egy felvételi interjú.

Téged is szeretnénk minél hamarabb a jobb hallás világában üdvözölni. Kattints ide, és jelentkezz ingyenes hallásvizsgálatra!