Ismerje meg Nagy Szilviát!

A hallás érték. Így értékesek azok a fehér köpenyes audiológusok is, akik éjt nappallá téve tesznek a hallásunkért. Ők nem csak belekukkantanak a fületekbe, és nem csak kiszedik a fülzsírt, hanem tesznek az életminőségetek javulásáért.

Igyekszenek hallhatóvá tenni a nem hallhatót, és nem győzik eléggé ismételni, hogy a hallásra vigyázni kell. Tegnap, ma és holnap is.

Interjú Nagy Szilviával, az Otonet hallás-
gondozójával.

Foglaljon időpontot még ma!

Lépjen kapcsolatba velünk, hogy közelebb kerüljön a tökéletes hallás élményéhez!

 

Mi sodor valakit az audiológiai pályára? 

 

Szilvi nem szokványos úton került kapcsolatba a hallókészülékek és a fülek sejtelmes világával. Egy húg és a jelnyelv adta meg számára a kezdő lökést. 

,,A húgom angol nyelvtanárként végzett a főiskolán, és egy rövid ideig Budapesten a Nagyothallók Iskolájában tanított. Ott neki a munkája miatt valamilyen szinten meg kellett tanulnia a jelnyelvet, a tanultakat pedig otthon nekünk is megmutatta. Ennek hatására én is utánajártam, hogy hol lehetne ezt megtanulni, majd Budapesten találtam egy tanfolyamot, amit sikeresen el is végeztem. 

Közben éppen elkezdtem állást keresni, és az interneten rábukkantam egy hallókészülék forgalmazó cég hirdetésére. Mivel akkoriban jártam jelnyelv tanfolyamra, sok hallássérült emberrel találkoztam, nagyon friss volt az élmény, érdekelt az ő kis világuk, ezért nem is volt kérdés, hogy beadom a pályázatom erre az állásra.” –meséli. Fel is vették, és azóta, bár nem annál a cégnél, de a szakmában dolgozik. 

Jelenleg Ráckevén tudtok összefutni vele,  audiológus asszisztensként dolgozik. 

Számára ez a munka küldetés 

Ő az, aki ráteszi a fületekre a fülest, megméri a hallásotokat, és megpróbálja a számotokra legmegfelelőbb hallókészüléket ajánlani. Ő vesz mintát is a fületekről, és biztosra vehetitek, hogy addig nem enged haza benneteket, míg egészen finomra nem hangolja a készüléketeket. 

,,Számomra ez a munka egy küldetés. Szívügyemnek érzem, hogy azok az emberek, akik valószínűleg már évek, esetleg évtizedek óta nem hallanak bizonyos hangokat, és emiatt kirekesztve érzik magukat a társadalomból, ismét boldogok legyenek, és akár a családjuk körében, akár szélesebb társadalmi körben jól érezzék magukat azáltal, hogy ismét hallanak.” – magyarázza nekem, hogy miért fontos számára az, hogy igazán jól be legyen állítva egy hallókészülék. 

Számára tényleg az a legnagyobb öröm, amikor a hallássérült emberek az ő munkájának, odaadásának, szakmai tudásának köszönhetően befelé forduló, hallgatag emberből aktív, az életet ismét élvező emberré válnak. 

,,Ráckevén volt egy nénim, akit a szomszédasszonya kísért el a hallásvizsgálatra, majd a hallókészülék próbára. Eleinte szinte mindent a szomszéd hölggyel beszéltem meg, mert a hallássérült idős hölgy semmit nem hallott. Amikor mégis hajlandó volt kommunikálni, csak azt hajtogatta, hogy nincsen őneki erre szüksége, egyébként se él már sokáig, és különben se tudná megszokni a készülék viselését. 

Mondtam neki, hogy jó, majd feltettük a készüléket. Egy hét múlva jöttek ismét, azz idős hölgy csicsergett, alig akarta abba hagyni a beszélgetést! A mogorva, befelé forduló, hallgatag asszonyból egy vidám, mindent azonnal közölni akaró ember lett.  

Szilvia a hétköznapokban is szívén is érzékenyen viszonyul a környezetéhez, és amennyire küldetés számára a hallás megőrzése, pont olyan fontos számára az állatok védelme is. 

,,Imádom az állatokat. A jelenlegi körülményeim miatt csak két kutyám van otthon, de minden alkalmat megragadok, hogy állatokkal találkozhassak.” 

Foglaljon időpontot Nagy Szilviához: